Madarak - The Birds (1963)

Idén ötven éve vadultak meg a feszültségkeltés nagymesterének, Alfred Hitchcocknak a madarai.

A pocakos mester a Psycho irdatlan sikere után egy darabig nem igazán tudta, hogy mihez is nyúlhatna, amivel ismét hasonló mértékben meg tudná ragadni a közönséget. A választás végül Daphne du Maurier kisregényére esett. A szerzőtől korábban is dolgozott fel műveket, két korai filmje, a Jamaica vendéglő és az A Manderley ház asszonya is Maurier írásain alapul. A Madarakat azonban eredetileg az Alfred Hitchcock bemutatja című sorozathoz vette meg, ám amikor tudomására jutott, hogy valóban történtek spontán madártámadások - 1961-ben a kaliforniai Montereyi-öböl partjainál tömegesen támadtak meg embereket egy mérgező alga hatása miatt agresszívvá vált tengeri madarak -, világossá vált, hogy ez lesz a következő nagy dobása. Hitchcock az eredeti kisregényből tulajdonképpen csak a címet tartotta meg, Evan Hunter forgatókönyvíróval egy teljesen új történetet találtak ki, mely jobban reflektált a valóságban történtekre. 

A film úgy indul, hogy ha nem tudnánk, mit nézünk, azt is hihetnénk, hogy egy könnyed romantikus vígjáték vette kezdetét, egy elég mókás madárkereskedésben játszódó jelenettel. Miután viszont női főhősünk, Melanie Daniels – az őt alakító Tippi Hedrent a rendező egy tejreklámban fedezte fel - elutazik Bodega Bay-be, hogy leszállítson két törpepapagájt Mitch  Brenner húgának a madárbolti incidensük után, a hangvétel komolyabbra fordul. A Psycho után itt ismét előkerül az anya-fiú kapcsolat témája, persze korántsem olyan bizarr, sokkal inkább elgondolkoztató módon. Kisvártatva aztán megesik az első madártámadás, mely megalapoz nem csak a többi hátralévőnek, hanem a következő ötven év állatos horrorfilmjeinek is, a  film végi házostrom pedig gyaníthatóan hatással volt George Romerora, aki 5 évvel később készített egy filmet, amiben végig hasonlót láthatunk, csak éppen nem madarakkal.

A film egy igazi effektparádé, mely mai szemmel is igen jól fest, a maga korában pedig valóságos technikai bravúr volt. 370 speciális effektust tartalmazó snittet láthatunk, a film utolsó, szemet kápráztató beállítása pedig 32 különböző felvétel egymásra montírozásával készült. Nem túlzás azt állítani, hogy igazi kényeztetés a szemnek ez a mozgókép, egyrészt a lenyűgöző trükkök és beállítások, másrészt pedig a gyönyörű technicolor képek miatt. 

Ezután pedig érdemes szót ejteni a hangokról is. A filmnek nincs a hagyományos értelemben vett zenéje, aláfestésül mindenféle valós és elektronikusan generált madárhangok szolgálnak. Utóbbiak néha már-már fülsértők, bár nyilván ez volt a cél, hiszen az amúgy teljesen hétköznapi madarakat még félelmetesebbé teszik. Bernard Hermann zeneszerző mint „sound consultant”, van feltüntetve. Rajta kívül még öten dolgoztak a film speciális hanghatásain, köztük Oscar Scala, aki a mixtrautonium nevű korai elektromos hangszerből csalt ki idegborzoló hangokat.

Ez az immár fél évszázados klasszikus mit sem vesztett hatásából, a nemrég megjelent jubileumi kiadás így hát erősen ajánlott vétel minden filmrajongó számára.