Rendezte: Jack Arnold, amerikai sci-fi
Az ötvenes évek nagy sci-fi/ horror slágerét a
korábban már taglalt óriásszörnyes művek mellett az idegen inváziós filmek
jelentették. Az It came from Outer Space ennek a vonalnak az egyik legismertebb
és legegyedibb darabja. Utóbbi állítás azért lehet igaz, mert bár a film
egyértelműen besorolható a fent említett kategóriába, valójában invázióról szó
sincsen. Jack Arnold csillám-csigacsíkot húzó egyszemű űrlényei egyszerűen csak
haza akarnak jutni, mint a 30 évvel később a Földön rekedt, barátságosabb
kinézetű, világító ujjú kollégájuk.
Kapunk azért sablonokat szép számmal. Mint a legtöbb hasonló
film, ez is úgy kezdődik, hogy lezuhan – ezúttal – egy űrhajó, ami amúgy akár
meteor is lehetne, úgy is néz ki. A főszereplő, jóképű feltörekvő amatőr
csillagász-író is annak nézi, amikor csinos díszletbarátnőjével, aki amúgy
tanárnő, a csillagos eget vizslatják. Kíváncsiságtól hajtva meg is közelítik a
lezuhant objektumot, hogy aztán egyértelművé váljon számukra, hogy itt bizony
harmadik típusú találkozás esete forog fenn.
A helyszín egyébként az Arizonai sivatag, és egy ottani
fiktív kisváros, Sand Rock, melynek lakói közül páran elkezdenek igen furcsán
viselkedni az incidens után. Mintha csak a testrablók kapták volna el őket.
Erről azonban szó sincs, ennek a filmnek a földönkívüli lényei semmi rosszat nem
akarnak, egyszerűen csak emberi alakot öltenek, hogy gond nélkül
flangálhassanak a kisvárosban és beszerezhessék azt, amire szükségük van ahhoz,
hogy megjavítsák az űrhajójukat és elhúzzák a csíkot erről a planétáról. A
lemásolt embereket meg addig is kénytelenek elrejteni a bányában, amibe
belezuhantak. Van aztán önfejű szűklátókörű karakter is a sheriff személyében,
aki minden áron végezni akar szerencsétlen hajótöröttekkel.
Nagyon nem mennék bele a film minősítésébe, nyilván teljesen
máshogy hatnak ma ezek az alkotások, mint az adott korban, manapság vagy vevő
rájuk valaki, és meglátja a bájukat, vagy nem. Hatása azonban vitathatatlan,
elég csak J.J. Abrams Super 8 című filmjére gondolnunk. Eltűnt emberek egy
fosztogató űrlény jóvoltából, aki csak haza akar jutni. Még a megfújt holmik
miatt panaszkodó helyiek is benne vannak mindkét filmben. Említést érdemel a
lények röhejes külleme is. Nagyjából úgy néznek ki, mint a Simpson családban
látható marslakók, pontosabban azok néznek ki úgy, mint az It came from Outer
Space kreatúrái. Eredetileg egyébként teljesen más dizájnt kaptak volna, ám azt
elvetették, később aztán mégis felhasználták a This Island Earth-ben. (Szintén
Universal klasszikus.)
A sztori a nagy Ray Bradbury nevéhez fűződik, Harry Essex
pedig megírta belőle a forgatókönyvet, úgy szól a fáma, hogy javarészt
másolással, így viszont elmondhatjuk, hogy a film hű a Bradbury által
szolgáltatott alapanyaghoz.
Igen erős társadalomkritikai vonal is fellelhető, a sheriff
ki akarja csinálni a jövevényeket, ha törik, ha szakad, csillagász főszereplőnk
pedig egy igen jó jelenet során rávezeti, hogy csupán csak azért mert ők mások,
és képtelen megérteni őket. Oké, most jöhettek azzal, hogy közhely meg sablon,
meg satöbbi, de az ötvenes években járunk, na.
A színészi játék az ilyen típusú filmekben megszokott
színvonalon mozog, kívéve amikor valaki meglát egy idegent teljes testi
valójában. Reakciójuk ez esetben olyan, mintha Ed Wood instruálta volna őket,
széles mosolyt csalva ezzel a néző szájára.
Technikailag minden a helyén van, bár igazán látványos
trükkfelvételeket ebben a filmben nem fogunk látni, ellenben ez volt a
Universal stúdió első 3D-s filmje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése