Rendezte: Gordon Douglas, amerikai sci-fi/horror
Miért van szükség rendkívüli sajtótájékoztatóra vasárnap 5
órakor? A hidegháború forróvá vált? Kérdezik a felajzott sajtósok. A válasz
tulajdonképpen igen, csak nem egészen úgy, ahogy azt gondolják.
1954-ben új szubzsáner született a tudományos-fantasztikus
filmek világán belül, megjelentek a radioaktivitástól mutálódott, hatalmasra
nőtt rovarokat és egyéb lényeket bemutató hidegháborús paranoia filmek. Lásd
még The Black Skorpion (1957), The Deadly Mantis (1957), The
Fly (1958), vagy a Tarantula (1955).
Kár volt azonban szűkmarkúnak lenni, hiszen
abban az évben ez lett a Warner legtöbbet hozó produkciója, nyilvánvaló volt
hát, hogy mindenkinek el kell készítenie a saját filmjét a témában. Az éppen az
atombombától rettegő közönség zabálta a gigantikus hangyákat, inkább tőlük
rettegtek a moziban, mint az igazi fenyegetést jelentő rakétáktól otthon. Ennek
a jelenségnek és időszaknak egyébként Joe Dante állított igen szórakoztatóra
sikerült emléket 1993-ban, a Matiné című filmmel. Aki bírja a szóban
forgó műfajt, és még esetleg nem látta, feltétlenül nézze meg, garantáltan jól
fog szórakozni.
De térjünk vissza jelen cikk tárgyához, melynek sztorija és
fordulatai senkinek sem fognak meglepetést okozni. Kis túlzással egy az egyben
bemásolhatnám azt, amit a Tarantulánál leírtam, csak itt orvos helyett FBI-ügynök
van, és nem a mindent tudó professzor asszisztense tart vele, hanem annak a
lánya. A kötelező jó nő, ugyebár. De ne feledjük, hogy ez csak azért van, mert
rengetegen, köztük első körben a Tarantula készítői is ezt a filmet
vették alapul, vagy ha úgy tetszik, koppintották le. Ami lényeges, hogy
hangyákról lévén szó a veszélyt nem egy hatalmas szörny jelenti, hanem egy
egész rovarhadsereg. A katonaság hamar lecsap a sivatagban található gigantikus
bolyokra, azonban a hangyakirálynők szárnyra kelnek, így a cselekmény
áthelyeződik Los Angelesbe. A film derekán kapunk némi ismeretterjesztést is a
hangyákról a professzor előadásában, ami simán informatívabb, mint manapság a
diszkáveri, meg a nesönel dzsiografik a raktárháborúikkal, meg az állati
rekordokkal. De komolyan. A film alaphangulata eléggé komor, erre rájátszanak
az éjszakai, viharos széllel tupírozott jelenetek, csak úgy, mint a bolyok,
illetve a csatornarendszer sötét, veszélyekkel teli világának szemléletes
megjelenítése. Néhol azért némi humor is fellelhető a nagy izgalmak enyhítésére.
Ott van például a professzor rádióbeszélgetése a lányával. A megvalósításra
amúgy egy szavunk se lehet. A hangyákat hatalmas mechanikus bábokkal
valósították meg, melyek mai szemmel néha azért megmosolyogtatóak lehetnek
(leginkább az esetlen mozgásuk miatt), de akkor valószínűleg ez volt a maximum,
amit a trükkmesterek létre tudtak hozni. Vannak aztán igen korrekt robbanások
is. Mi kell még?
Lényegében ez egy korszakalkotó mű, mint ahogy arra az elején
utaltam is. Én pedig személy szerint örülnék neki, ha valakik elővennék és
feldolgoznák, persze csak akkor, ha megbízható filmes mesteremberek tennék ezt,
és kellő alázattal. Az óriáshangyák pedig a modern trükktechnika segítségével
tényleg úgy mozoghatnának, mint ahogy a hangyák szoktak, és rendkívüli erejüket
is igen látványosan be lehetne mutatni. Képzeljetek el mondjuk egy tankot
cibáló hangyát. Iszonyat jó filmet lehetne összehozni belőle, és szerintem
sokkal több értelme lenne ebből remake-et készíteni, mint mondjuk egy
nyolcvanas évekbeli horrorfilmből. De míg erre várunk (valószínűleg hiába),
addig is tessék megnézni eme klasszikust!
(Jelen Írás eredetileg a Filmkaptár online rajongói magazin 24. számában jelent meg.)
(Jelen Írás eredetileg a Filmkaptár online rajongói magazin 24. számában jelent meg.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése