 |
| "Shocking Sexicolor" |
Ha valakinek az elméje megfelelőképpen borult, akkor könnyen elkezdhet csorogni a nyála egy olyan filmre, melynek a címében egyszerre szerepelnek az „orgia” és a „halott” szavak. Pláne akkor, ha a szóban forgó alkotás forgatókönyvét nem más jegyzi, mint a filmtörténet legdilettánsabb, és egyben egyik legszerethetőbb alakja, Edward D.Wood Jr. Én is így voltam ezzel, persze hatalmas elvárásaim nem voltak, ismervén az Ed Wood-i színvonalat, de gondoltam röhögök majd egy jót. De aztán nem egészen így lett, fél óra elteltével ugyanis fel kellett magamnak tennem a költői kérdést mely így hangzott: Te tényleg mazochista vagy? Meglehet, de mivel mindemellett erős idegzettel is rendelkezem, sikerült végigszenvednem a filmet, és azt kell, hogy mondjam, összességében nem bántam meg. S hogy miért nem?
Mert ilyen filmet aztán tényleg nem lát mindennap az ember. Már a bevezetés is zseniálisan elcseszett. Egy kocsikázó fiatal párt látunk, akik leginkább két áruházi próbababára hasonlítanak, s mindenféle teljesen semmitmondó dologról beszélnek. A jelenet savát-borsát az adja meg, hogy amikor a kocsit először látjuk kívülről, akkor félhomály van, a belső felvételeknél korom sötét, aztán mikor ismét kívülről mutatják a járművet, akkor meg már hétágra süt a nap. Érdekes ez, mert a filmet nem Ed Wood rendezte, de ezek szerint Apostolof úr segítséget kérhetett itt-ott a mestertől, hogy a film megfeleljen az elvárásoknak. A párocska aztán kisvártatva balesetet szenved - persze ez is remekül van megoldva -, kizuhannak az autóból, és még a hajuk sem kócolódik össze. Ezután elkezdenek bolyongani, mígnem egy igen hangulatos kis temetőben lyukadnak ki, ahol a sötétség ura és a sötétség úrnője, épp egy remekbe szabott partit tartanak, ahol mindenféle félpucér csajok táncikálnak, többnyire elkúrt bénán.
(A sötétség urát nem mellesleg Criswell játssza. Ed Wood fanok nyilván tudják ki ő, aki meg nem, az nézzen utána, ha akar.)
Egyszer csak aztán előkerül egy retardált múmia, meg egy farkasember is, akik kikötözik a szegény bajbajutott főhősöket egy-egy sírkőhöz. Ekkor azt hittem, hogy a sztori végre beindul, de tévedtem, ugyanúgy folytatódik a műsor. Mindenféle némberek jönnek elő egy kriptából, hogy aztán valami rettenetesen koreografált táncot ejtsenek az ekkorra már magát igencsak kényelmetlenül érző néző szeme láttára. A sötétség úrnője közben nyaggatja Criswellt, hogy mindjárt lemegy a Hold, és nem lesz ideje kinyírni a temetőbe tévedt párocskát. De Criswell folyton lehurrogja szegényt… Persze aztán az utolsó pillanatban megadja az engedélyt, és bekövetkezik minden idők egyik legbanálisabb végjátéka, amin én szakadtam a röhögéstől, de nem lövöm le a poént, hátha valaki veszi a bátorságot, és ezek után megnézi a filmet.
Ed Wood a forgatókönyvet elvileg saját regénye alapján írta, mely regényre én igencsak kíváncsi lennék, mert nem tudom elképzelni, hogy ez a „sztori” hogy érheti el azt a terjedelmet, amitől már regénynek nevezhető. Ha egy szóval kéne jellemeznem a filmet, akkor azt mondanám, hogy szar. Merthogy tényleg az, viszont szerintem emellett hangulatos (mondjuk én alapból szeretem a temetőket), és eléggé egyedi is. Egyedi szemét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése